Valljuk be őszintén, néha nincs is annál torokszorítóbb élmény mint valaki más boldogságának örülni. Ide sorolandóak a lottónyeremények, és azok a rendkívüli sikeres emberek akik ráadásul csak 27 évesek. Ezt csak az a földi pokol szárnyalhatja túl, amit a legközelebbi barátaink mérhetnek ránk csapásként.
Hogyan lesznek az elsőkből az utolsók? Hát például úgy, hogy adott egy boldognak tűnő kapcsolat. Diákkori szerelem. Bla. Bla. Bla. Adott benne az eszményi pár, akiknek a tökéletes és irigylésreméltó életébe elérkezett a babaprojekt ideje. Aztán végül úgy döntenek, hogy áááá...szarjunk inkább bele a palacsintába. A férfi megcsalja a nőt. A nőnek elege lesz. Az utak elválnak. Meg a pár is. Oda az eszményi pár dicső képe, oda az első unoka, első dédunoka lehetősége. Hát a papírforma kurvára nem jött be. Minden adott volt, hogy a családunkban én indítsam a sort utánpótlásfejlesztés terén. Hát nem. Nem így történt. Bánom-e? Nem. Talán egy kicsit. Leginkább azt, hogy nem tudtam megadni nagyimnak azt a boldogságot, hogy első dédunoka...
No de az élet ugye az én válságom (értsd: válásom:) miatt nem állt meg. Teltek az évek és most nyár elején kipottyant az első dédunoka unokanővérem révén. És decemberben pottyan a második. Hugom révén. Kövezzetek meg. Vállalom. De amikor hugomék bejelentették májusban a nagy eseményt, bizony megtapasztaltam a torokszorító élményt. Csak ültem ott náluk. Éreztem a boldogságot. Velük örültem. De ugyanakkor olyan szinten lettem paff, mint a bűvös. Aki sárkány. Az a pár pillanat, perc, amit akkor ott eltöltöttem borzalmas volt. Akkor annyira rámtört az a nekemkellettvolna...
Most már szinte tökéletesen tudok örülni a boldogságuknak. A szívem megtelik szeretettel, amikor rájuk gondolok. De vannak félelmeim. Edzem magamat azokra a pillanatokra, amikor majd újra elővesz...megrohan a torokszorulás.
Miranda szerint, ha ideális férfit akarok, nincs más dolgom mint megszülni.
IRIGYELTÉL/GYŰLÖLTÉL MÁR VALAKIT A BOLDOGSÁGA MIATT?
